J. K. Rowling, John Tiffany, Jack Thorne: Harry Potter és az elátkozott gyermek

eredeti cím: Harry Potter and the Crused Child • kiadó: Animus Kiadó • 312 oldal • sorozat: Harry Potter • fordította: Tóth Tamás Boldizsár • műfaj: fantasy, Young Adult • goodreads értékelés: 3,82 • molyos értékelés: 84%

Tizenkilenc évvel a roxforti csata után…

Harry Potter élete sosem volt könnyű – és most sem az, amikor a Mágiaügyi Minisztérium túlhajszolt dolgozójaként, férjként és három iskoláskorú gyermek apjaként kell helytállnia. Miközben Harry a múlttal viaskodik, kisebbik fiának, Albusnak is meg kell küzdenie a reá nehezedő családi örökséggel. A múlt és a jelen vészjósló összeolvadása azzal a ténnyel szembesíti apát és fiát, hogy a sötétség néha egészen váratlan helyekről támad.

A Harry Potter és az elátkozott gyermek, J.K. Rowling, John Tiffany és Jack Thorne új műve, a nyolcadik Harry Potter-történet, egyszersmind az első, amit színpadon hivatalosan bemutattak. Színpadra írta: Jack Thorne.

Ez a könyv, amely a színházi próbák szövegkönyvének különleges kiadása, lehetővé teszi, hogy azok is nyomon követhessék Harry Potternek, valamint családjának és barátainak sorsát, akik nem látták a darabot. Az ősbemutatóra 2016. július 30-án a londoni West Enden került sor.

Hú, hát múlt héten olvastam és még mindig nem tudok értelmesen nyilatkozni róla… Na de azért megpróbálom, bár itt-ott spoiler veszély fenyeget, úgyhogy aki nem akarja tudni valójában mi történt, az szerintem ne olvassa tovább.

Nem sűrűn olvasok szövegkönyveket, de most kivételt tettem, mégis csak a Harry Potterről van szó… Mint általában minden könyvmoly én is hatalmas rajongója voltam/vagyok a varázslótanonc történetének. Amikor megjelent a szövegkönyv csak azért nem vettem meg, mert épp akkor nem volt rá keret, aztán elfelejtődött, míg nem a múlt héten páromnál töltöttem pár napot és kiderült, hogy a lakótársa is osztozik, hatalmas Potter imádatomban, és véletlenül meg van neki a könyv. Kapva kaptam az alkalmon, és míg az éjszakás műszak után drága szerelmem kialudta magát én bele vetettem magam a legfiatalabb Potter fiú történetébe.

Albus-t sosem így képzeltem, sőt senkit sem így képzeltem. Persze az várható volt, hogy az egyetlen Potter, aki mindig rettegett attól, hogy a Mardekárba kerül, tényleg oda jut és legjobb barátságba keveredik Draco fiával. Sőt igazából nekem az is papírforma volt, hogy Scorpius Malfoy bele fog zúgni a mi Rose Granger-Weasley-nkbe. A történetről még annyit, hogy a központban Cedric Diggory áll, és a halála, aminek nem kellett volna megtörténnie, emellett egy jóslat Voldemort újbóli felemelkedéséről, és egy lány, akiről úgy tudtam, hogy léteznie kell.

És akkor jöjjön a véleményem… Nekem tetszett, bár igazat megvallva, nagyon azt éreztem olvasás közben, hogy ez csak és kizárólag rajongói unszolásra készült és azért, hogy még egy bőrt lehúzzanak a Harry Potter-univerzumról.

Számomra minden úgy történt igazából, mint amire számította, a Mardekár, a Potter-Malfoy barátság, az hogy mennyire szerencsétlenek a fiú. Ezt mind tudni véltem olvasás előtt is. Sőt még a Voldemort gyermeke szállnál is azt éreztem, hogy igen a rajongók mindig szerették volna őket összeboronálni – hazudnék, ha azt mondanám én nem – és lám nekünk volt igazunk, jól gondoltuk, hogy volt közöttük valami… Draco és Scorpius szomorú sorsa egész megfogott, főleg mert Dracot mindig imádtam, Ginny karaktere is egész tetszett. Amit nagyon sajnáltam az az volt, hogy a többi gyerek nem kapott nagy szerepet, tudom-tudom ez egy színházi darab, sosem lett volna vége, ha oldalakon keresztül beszélnek James-ről, Lily-ről és a többiekről. Akit igazán hiányoltam az Teddy, neki azért adtam volna egy picike szerepet, már csak a haja miatt is.

Lényeg, a lényeg tetszett, délutáni olvasmánynak tökéletes volt, nem lesz a kedvenc Harry Potter kötetem, de elmondhatom, hogy igen olvastam ezt is…